3.fejezet - A relytélyes ház lakója -

Sziasztok Új rész! Mostanában valószínű gyakrabban lesznek részek fent. Kaphatnánk pár feliratkozót és komit az nagyon jól esne.

Reggel egy furcsa érzéssel keltem. Mintha valaki figyelne. Egy zöld szempárral találom szembe magam. Magas, kb 18 éves fiú áll előttem. Mintha már láttam volna valahol, de nem rémlik hogy hol.
- Szia - köszönt az idegen.
- Szia - mondtam kissé megszeppenve.
- Nem akarok bunkó lenni, de mégis mit keresel a rejtekhelyemen?
- Hát én csak... - kezdtem el a történetemet percről - percre elmesélni. Mire végeztem vele már alig maradt bennem szusz.
- Oh, sajnálom. Biztos szörnyű életed lehetett.
- Á nem. Nem volt olyan rossz életem mint gondolod.
- És hamár ennyire ismerjük egymást a nevedet is megmondhatod.
- Ó bocsánat. El is felejtettem. Grace vagyok. És te?
- Harold Edward Styles. De hívj csak Harry-nek.
- Oké Harry. Kérlek mesélj magadról.
- Meghívhatlak egy kávéra? Ott mindent elmondok.
- Oké. Elfogadom a meghívást, de előtte hazamegyek. Ja és megtennél nekem egy szívességet? Ide költözhetnék egy kis időre?
- Persze. Addig maradsz ameddig csak akarsz. - mondta kedvesen.
- Köszönöm. Nagyon sokat segítesz ezzel. Amint tudok elmegyek dolgozni és keresek albérletet. Csak 2 hetet kérek amíg betöltöm a 18-at.
- Persze, persze. - mondta sietve.
- Oké akkor én hazaugrok a cuccaimért, leteszem és találkozzunk az itteni kávéházban! - mondtam és elindultam kifelé a rejtélyes kis házból.
- Oké. Vigyázz magadra és ne maradj sokáig. - mondta anyáskodva. Én erre csak kiöltöttem a nyelvem és végre valahára elhagytam a házat.Céltudatosan indultam kifelé az erdőből hisz régen én rengeteget jártam ide édesapámmal aki sajnos már sok - sok éve meghalt egy vadászbalesetben.... Anya azóta már megszámlálhatatlanul sok hapekkal volt együtt. És általában az összes átverte őt... Lassacskán az utcánkba értem. Egyszerűen megdöbbentett a látvány. Az egész utcában rendőrök tűzoltók stb. Épp akkor hozták ki anya holttestét mikor a ház elé értem. Átakartam menni a szalagon de egy csúnya rendőr bácsi megállított engem.
- ÁÁÁÁ hölgyen hova akar menni itt épp nyomozás folyik. - mondta a ronda hapsi.
- Hát nem is tudom hogy hova is talán haza. Tudja én itt lakom!!! - üvöltöttem ugyanis nagyon fáj hogy elveszítettem anyát apa sincs mellettem és nem akarok anya mostani pasijával együtt lakni.  Ő utál engem én utálom Őt. Tehát kölcsönös az utálat. 
- Ohh bocsánt hölgyem tessék csak. - mondta az a bumburnyák pasi.
- Na végre. - motyogtam magamba. 
- Várjon... - szólt utánam a Thompson százados 
- Mi az ? - szóltam hozzá kissé bunkón.
- Nem akarja látni anyukája holttestét ? 
- Miért azt szabad?
 - Igen jöjjön. - mondta és elindult egy fekete kocsi felé. Majd megállt és kinyitotta a kocsit ahol anyám feküdt. Szája lila volt és holt sápadt volt a bőre. Ekkor jön rá az ember hogy az az egy bizonyos személy az életében igenis fáj ha elveszítjük. Hogy hogy lesz tovább még nem tudom de remélem hogy minden rendeződni fog majd az életemben és minden vissza áll régibe csak anya már nem lesz velem soha többet....